vissza | nyomtatás

Várjátékok - Gyulaffy Napok Csobáncért

IX. Gyulaffy Napok Csobáncért - 2012. Július 13-14-15.


A „Gyulaffy László Hagyományőrző Lovasbandérium - Csobánc Váráért Közhasznú alapítvány” 2012. Július 13-14-15.-én rendezi meg a „Gyulaffy Napok Csobáncért” című hagyományőrző programját. A rendezvény hagyományteremtő céllal, immáron 9. alkalommal kerül lebonyolításra. Programunk Gyulakesziben szervesen illeszkedik a nyári balatoni turisztikai műsorok sorozatához. Célunk a történelmileg hiteles, a hajdani kultúrát a hagyományoknak megfelelően visszaadó és értékőrző turisztikai program megrendezése.

Csobánc
Rekonstrukciós elképzelés - Ferenc Tamás grafikája

A rendezvény során befolyt bevételeket a csobánci vár romjainak állagmegóvására fordítjuk, hogy az utókor számára megőrizzük a magyar történelem eme páratlan emlékét.

csobánc

Középkori forgatag keretében életre kel az 1500-as évek török kori Magyarországának élete, hangulata. Ízelítőt kapunk a kihalófélben lévő mesterségekből, a néphagyományok, népszokások felidézésén keresztül megismerhetjük a kor hagyományait, az őshonos magyar haszonállatvásár pergő, hangulatát. Kóstolót kaphatunk a páratlan íz világú török és magyar konyha ínyencségeiből.

Gyermekeink szórakozását egész napos játszóház, szalmavár foglaló, mesemondó, bábszínház és számtalan színes program biztosítja.

Csobánc

Díszes lovasbandériumok felvonulása és bemutatója varázsolja elénk a kor harci szellemét.
A lovagi tornák révén átélhetjük a vitézek férfias helytállását, kitartását, erkölcsrendjét.
Az autentikus népzenei és népművészeti műsorokon megelevenedik a magyarság gazdag kultúrája. Egész estét betöltő táncházunkban vendégeink megtanulhatják a magyar tájegységek táncait.

A Csobánc várához fellátogatók hiteles ismertetést kapnak a vár és környékének történetéről, hősies védőik legendájáról. A várhoz vezető úton ízelítőt adunk a történelmi borvidék boraiból és szőlőművelési kultúrájából.

2012. Július 13-14-15.

Középkori vásári forgatag szombat napkeltétől vasárnap napnyugtáig. Kézművesek vására. Talpas és lovas vitézek felvonulása, erőpróbája. Ifjú sihederek palánkvár foglalója, fehérnépnek játszóház. Fölhágás a Csobáncra, szomjoltás a hegy levével. Estének közeledtével hírös zenészek, komédiások előadásai.

szombat

csobánc

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
A belépőjegy megvásárlásával hozzájárul egy régi magyar vár újjáéledéséhez! A belépőjegy tartalmazza a koncertjegy árát, amelyet eső esetén is megtartunk!

Belépőjegyárak:

Péntek, Vasárnap:
Felnőtt: 1600 Ft
Nyugdíjas, gyermek: 600Ft
Családi jegy: 3900Ft

Szombat:

Felnőtt: 2000Ft
Nyugdíjas, gyermek: 600Ft
Családi jegy: 4700Ft

Jegyek elővételben kedvezményesen vásárolhatóak:
E-mail-ben a honlapunkon részletezett feltételek szerint,
a Ticket Expressnél,
az Inter Ticketnél.

Kedvcsináló képgaléria az előző évek Gyulaffy Napok rendezvényeiről >>