Csatlakozási, támogatási lehetőségek

Várfelújítás:
Szívesen látunk mindenkit a vár rekonstrukciós munkálatainál. Elsősorban a kőgyűjtésnél van szükség az erős és szorgalmas kezekre. Lányokra, asszonyokra is számítunk a finom ebéd elkészítésében, illetve apróbb kövek keresésében. Erről aktuális tájékoztatót a kezdőlapon látnak, illetve hírlevelünkre való feliratkozáskor személyesen is meginvitáljuk a következő alkalomra.

Csobánc

Gyulaffy napok szervezés:
Szeretettel látunk megbeszéléseinken minden segíteni vágyót. Eddigi tapasztalataink alapján rövid időn belül mindenki megtalálja a számára éppen kézenfekvő feladatot, amelyben megkönnyíti az Alapítvány munkáját a szervezésben. Új tagjaink új ötletekkel is előállhatnak a rendezvénnyel kapcsolatban, hiszen erre is nyitottak vagyunk, természetesen a Gyulaffy Napok eddigi arculatát megőrizve. E-mailen, telefonon, személyesen várjuk a jelentkezni vágyókat.

Csobánc

Pályázatírás:
Várjuk azon pályázatírásban jártas embereket, akik ezúton tudnák segíteni munkánkat.

Támogató keresés:
Várjuk azon magánszemélyek, vállalkozások, cégek jelentkezését, akik szeretnék támogatni az Alapítványt termékeikkel, munkájukkal, anyagi támogatásukkal.

1% :
Kérjük adója 1%-ával a Csobánc Váráért Alapítványt támogassa:

Csobánc Váráért Alapítvány
Gyulakeszi 8286, Csobánchegy 050/4 Hrsz.
Bejegyz.sz.: PK.60 025/2003/2. határozat alapján,
Adószáma: 18935378-1-19
Bankszámla számunk: Balaton-felvidéki Takarékszövetkezet
72800054-15524649


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére



Legfrissebb bejegyzések:
2012-02-02
A Civertan légifotó archívuma
 | részletek
A Civertan Grafikai Stúdió légifotó ajánlata Csobánc vára légifelvételen A Civertan Stúdió immár egy évtizede foglalkozik légifotózással. Ezalatt összesen több mint 300.000db....
2011-11-28
Bazsalikomos sajtos muffin, Gyulavezér lovasbirodalmában
 | részletek
Kiváló étek egy baráti borozgatás mellé a környékbeli családi borászatok által kínált páratlan borokhoz! Hozzávalók: kb.12 db.-hoz 10 dkg póréhagyma 10 dkg főtt sonka 1 fej...
2011-11-03
Fejér megye várai, vártopográfiai kötet
 | részletek
Magyarország várainak topográfiája 3. A Castrum Bene Egyesület és a Civertan Bt. közös munkája során jelenik meg Fejér megye várai az őskortól a kuruc korig című vártopográfiai munka. A könyv...
»» minden bejegyzés