Huszárkonyha - Csobánci török csirke

Az ételt ajánlja Németh Gyula, Csobánc várának kapitánya:

Négy főre: A csirkecombokat (8 db) besózzuk és egy éjszakára a hűtőbe rakjuk. Másnap vajjal kikent tepsibe, előre melegített sütőbe helyezzük őket, de előtte egy evőkanál vízzel meglocsoljuk. Amikor puhulni kezd, megkenjük előre elkészített méz (4 evőkanál), bors, citromlé (2 citromból) és vaj (30 dkg) keverékével. Mielőtt a csirkét kivesszük a sütőből, darált és pirított dióval (10 dkg) hintjük, s tíz percig még sütjük. Közben tarhonyát pirítunk (25 dkg), sózzuk, felöntjük vízzel és megfőzzük. Külön edényben kicsire vágott vargányagombát (30 dkg) párolunk. A kész tarhonyára petrezselymet szórunk, majd leszűrjük és a párolt gombával összekeverjük. A mézes-diós csirkét gombás-petrezselymes tarhonyaágyba rakva, paradicsomsalátával tálaljuk. Hozzá szép habos sört igyunk!

A Huszárkonyha nem a huszárok ételeiről szól, hanem olyan játékos és hagyományőrző külsőségek között zajló sütő-főző sorozat, amely a hagyományos magyar ízvilág keretein belül igyekszik új ételeket létrehozni.

Étlap.lap.hu:
Étlapok Budapest és vidék éttermeiben. Megyénkénti lebontás, fotók, étlaptervezés, gasztro fórum. Mi micsoda az étlapon. Speciális étlapok, bio és egészségkonyhák.

Törökkori-emlékek.lap.hu:

A törökkori emlékek, épített örökségek gyűjteménye a torokkori-emlekek.lap.hu. A török uralom idejéből számtalan épített örökség, emlék maradt ránk. Hidak, dzsámik, törökfürdő, épületek, minaretek, türbék, lakóépületek, várak, török kutak, és más érdekességek.


Add a Facebook-hoz
Legfrissebb bejegyzések:
2020-03-25
Elindultak a Mindszenty József Múzeum és Zarándokközpont kivitelezési munkálatai
 | részletek
2015. április 14-én Orbán Viktor miniszterelnök és Balaicz Zoltán Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere aláírták a Modern Városok Program együttműködési megállapodást (ld. 1038/2016....
2019-09-16
Várak.hu mobilalkalmazás
 | részletek
Kedves Barátaink! A már elérhetővé vált a Várak.hu mobilalkalmazás nyilvános teszt változata a Google Play áruházában, mely a következő linken azonnal elérhető: play.google.com...
2019-06-12
A Balatontól csak egy ugrás a bakonybéli monostor
 | részletek
Miközben élvezi a vízpart nyújtotta nagyszerű szolgáltatásokat, biztos, hogy legalább egyszer kirándulni is fog, felfedezni a Balaton-felvidék, a Bakony épített és természeti kincseit. Vegye célba...
»» minden bejegyzés

Nemzeti és Történelmi Emlékhelyek látványtérképen