Kiadványok

Kárpát-medenceA Kárpát-medence egysége / Miért szűnt meg? Helyreáll-e újra?
Szerzők: dr. Banai Miklós - Dr. Lukács Béla

Tőkés László a könyvről: "Látókönyv, az egység helyreállításának kézikönyve."
(Tőkés László  beszéde teljes terjedelemben >> itt olvasható)

A könyv a Kárpát-medence igazgatási egységét vizsgálja a nyugati civilizáció keleti—délkeleti, az iszlám és ortodox—pravoszláv civilizációkkal határos, peremterületébe ágyazva. Közép-Kelet-Európát a magyar—horvát és lengyel—litván királyságok csatolták a nyugati civilizációhoz. A keleti civilizációkkal vívott küzdelmek vezettek e régió egységes igazgatásainak megtöréséhez és a 20. században a nyugati civilizációból történt kiszakításához. A könyv az egység helyreállásának feltételét a történelmi egyházak képviselte értékrend megerősödésében, annak mentén a Kárpát-medence és a bővebb régió lakóinak érdekeit képviselő elit kiemelkedésében látja, a konföderatív Európai Unió keretében.

A szerzőkről:
Dr. Lukács Béla polihisztor, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos tanácsadója. Székely származású. Egyik felmenője Csíkszék főorvosaként megállította egy járvány terjedését, amiért Mária Terézia nemesi rangot adományozott neki. Nagyapja pedig Segesvár MÁV állomásának állomásfőnök-helyettese volt az 1924-es Budapestre való távozásig. Lukács Bélát ismeretterjesztő tevékenysége országosan ismerté tette. A Tudományos Újságírók Klubja 2009. március 30-án az év ismeretterjesztő tudósa címmel díjazta és ő róla is csillagot neveztek el az Orion csillagképben, az Orion ködben. A csillagos ég 5 óra 3 perc 16 másodperc óraszögű és 7 fok 14 perc északi szélességű pontján található csillag neve Lukács Béla.

Dr. Banai Miklós dolgozott az MTA intézményében és az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetemen. Számos közös tudományos publikációja jelent meg Lukács Bélával is például közgazdasági témakörben. Az utóbbi évtizedben az infokommunikáció területén végez kutatás-fejlesztési tevékenységet. Több jelentős, egyetemeket és vállalkozásokat összefogó, informatikai tárgyú kutatás-fejlesztési programot irányít jelenleg is.

A szerzők együtt alapították az innovációs díjjal is kitüntetett MultiRáció korlátolt felelősségű társaságot az 1990-es években.

A szerzőkkel Bethlen János beszélgetett a könyvről, a MTV Ma reggel című műsorban, március 18.-án. A felvétel az alábbi linken megtekinthető:
http://videotar.mtv.hu/Videok/2010/03/18/11/A_Karpat_medence_egysege.aspx
A Duna TV Térkép című műsorában elhangzott beszélgetés pedig itt található:
http://www.dunatv.hu/kultura/karpatmedenceianyag.html
A könyvbemutató web-oldal a Helikon Kiadó oldalán:
http://www.helikon.hu/kinalatunk/ismeretterjesztes/htmls/1559

Ismeri a Szép Magyarország Magazint? | Kattintson ide!

Az alábbi könyvek, kiadványok megrendelhetõk a http://www.var-webaruhaz.hu/ oldalon vagy az alábbi email címen: civertan@civertan.hu

velencei-tóVelencei-tó | Szép Magyarország 2015 / I
élmények szárazföldön és vízen

A Szép Magyarország 2015. évi első lapszáma a Velencei-tó és a tóparti települések történetét és látnivalóit mutatja be, kiemelt figyelmet fordítva az elmúlt évek turisztikai fejlesztéseire.

A Velencei-tó és környezete a vízi sportok mellett ideális terepe a kerékpár vagy bakancsos túráknak, és egyaránt kiszolgálja a felnőttek és a gyermekek igényeit, legyen szó akár egy- vagy többnapos kikapcsolódásról.

A Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesülettel közös megvalósításban elkészített lapszámban igyekeztünk a Velencei-tó sokszínűségét megmutatni, így olvashatnak vízitúrázásról, halászatról, borászatról, várakról, strandokról, fürdőről, madarakról és halakról, Nemzeti emlékhelyről, egyszóval annyi nagyszerű látnivalóról, amely akár egy egész országnak is a büszkeségére válna.

Fogadják el a tanácsunkat és kerekedjenek fel, hogy ezt a sok pompás helyszínt és programot felfedezzék, és ne felejtsék el magukkal vinni a magazint sem!

A Velencei-tó lapszám megvásárolható illetve megrendelhető a kiadóban.

Bukovszky Balázs
alapító-főszerkesztő
Szép Magyarország magazin
tel: 0630-600-3012 ill (06-1) 332-3261
postai cím: Civertan Bt., 1064 Budapest,
Izabella u. 69. F. sz. 2.
www.szepmagyarorszag.hu

Felvidék, Várak madártávlatból

felvidéki várakMegjelent a Civertan Grafikai Stúdió legújabb fotóalbuma, Felvidék, Várak madártávlatból címmel.

Több, mint 20 várhelyszínnel, és leírással, igazi karácsonyi ajándék, hiszen egyedülálló, csak légifotókat tartalmazó könyvünk igazi meglepetés, nemcsak várbarátoknak.

Az A/4-es méretű könyv megvásárolható a Civertan Grafikai Stúdió elérhetőségein.

Ára: 1 600 Ft + Áfa + postaköltség
Elfogyott! - Köszönjük a vásárlást!

>> Vár-webáruház

>> A váras látványtérképünk még kapható

Középkori Magyar Várak 3D-ben DVD-n

dvdVárak3D - Dunántúl

Középkori Magyar Várak 3D-ben, multimédiás, térhatású fotógyűjtemény DVD-n

Megjelent a Várak3D sorozat első, multimédiás DVD kiadványa, mely a Dunántúl történelmi várait mutatja be háromdimenziós fotókon!

33 dunántúli vár, több, mint 1000 térhatású fotó, szöveges ismertető minden várról, remek középkori zene, ajándék 3D-s szemüveg!

A kiadvány megvásárolható a Civertan Grafikai Stúdió irodájában, vagy megrendelhető a rendeles@varak3d.hu e-mail címen.

Ára: 2800 Ft+ÁFA+postaköltség

Kolostorok Magyarországon

kolostorokMegjelent a Civertan Grafikai Stúdió legújabb fotóalbuma, Kolostorok Magyarországon címmel.

Csorba Csaba értő szavaival bemutatott 23 kiemelt Magyarországi kolostor helyszín ismertetésére vállkozik a kötet - sok sok fényképpel és légifotóval. A légifelvételek különösen alkalmasak egy egy dóm vagy hegycsúcson található épület látványos bemutatására. Az A/4-es méretű könyv megvásárolható a Civertan Grafikai Stúdió elérhetőségein.

Ára: 1 600 Ft + Áfa + postaköltség.

honfoglalásA honfoglalás története

A közelgő karácsonyra való tekintettel a Civertan Grafikai Stúdió felvette kínálatában Borovszky Samu, A honfoglalás története reprint könyvét.

A könyv eredeti kiadása, 1894-ben a Franklin Társulat gondozásában jelent meg.

Ára: 1.000 Ft + Áfa

castrum beneCastrum Bene egyesület hírlevele 2010/2 kapható a Civertan Grafikai Stúdió irodájában, ill. online is megrendelhető a Castrum Bene Egyesület 12. Hírlevele.

Tartalomból:

Nagy Szabolcs Balázs: A Kompoltiak temploma Kisnánán
Domokos György: A váralaprajztól a vármodellig
Nováki Gyula - Tolnai Gergely: Napóleon-kori sáncerődök, Ács és Nagyigmánd térségében

Online megrendelhető: civertan@civertan.hu

Ára: 1 300 Ft + Áfa + postköltség

castrum beneCastrum Bene egyesület hírlevele 2010/1 kapható a Civertan Grafikai Stúdió irodájában, ill. online is megrendelhető a Castrum Bene Egyesület 11. Hírlevele.

Tartalomból:

Zsoldos Attila: Korai vármegyéink az újabb történeti kutatások fényében
Magyar Károly: Buda és Prág: Kér királyi.királynéi rezidencia a középkor végén

Online megrendelehető: civertan@civertan.hu

Ára: 1 300 Ft + Áfa + postköltség

castrum beneCastrum Bene egyesület hírlevele 2009/1 kapható a Civertan Grafikai Stúdió irodájában, ill. online is megrendelhető a Castrum Bene Egyesület 9. Hírlevele.

Tartalomból:


Sófalvi András: Kustaly vára
Kupovics Renáta: A döbrentei vár kutatása
Koppány Tibor: A sümegi vár régészeti feltárása és romvédelme 1957 és 1965 között

Online megrendelhető: civertan@civertan.hu

Ára: 1 300 Ft + Áfa + postköltség

castrum beneCastrum Bene egyesület hírlevele 2009/2 kapható a Civertan Grafikai Stúdió irodájában, ill. online is megrendelhető a Castrum Bene Egyesület 10. Hírlevele.

Tartalomból:

Terminológia és tipológia a várkutatásban
Az előadások összefoglalásai

Online megrendelhető: civertan@civertan.hu

Ára: 1 300 Ft + Áfa + postköltség


szép magyarországÉszaki Várak Útján - megjelent a Szép Magyarország magazin tematikus különszáma

Több mint húsz magyarországi vár és kastély történetével ismerkedhetnek meg a Szép Magyarország magazin legfrissebb, 2010. júniusában megjelent tematikus lapszámában.

Közös érintkezési pont a jelenkori történetükben, hogy valamennyien tagjai a Felső-magyarországi Várak Egyesületének, egy példaértékű kezdeményezésnek.

Ha végigolvassák a történetüket, sok hasonlóságot fognak észrevenni építésük, tulajdonosaik,pusztulásuk esetében, ugyanakkor mindegyik várnak megvan a saját egyedi értéke, különlegessége.

Az északi várak útját bejárva megismerhetik a magyar történelem teljes időszakát, és számos, kiemelkedő személyiség életének fontos állomásait fedezhetik fel. Nem titkolt célunk a lapszámmal, hogy felkeltsük az olvasóink érdeklődését a várak iránt és felkeresésükre ösztönözzük őket.

A várak történetének összeállításánál igyekeztünk a legújabb kutatási eredményekre támaszkodni.Közös pont a történetükben, hogy valamennyi esetében folyamatban van a vár feltárása vagy restaurálása. A legfrissebb kutatási eredményeket a feltárásokat végző szakemberek osztották meg a magazin szerkesztőségével.

Aki kedvet érez hozzá, ahhoz is talál információt, hogy hol fogadják örömmel a segítségét.

Az egykoron Felső-Magyarországnak nevezett területhez az északi országrész magasabban fekvő területei - Börzsöny, Cserhát, Mátra, Bükk, Zempléni- hegység - mellett a ma Szlovákiában található hegyvidékek is beletartoztak. Az egyesületnek jelenleg egyetlen "határon túli" tagja van, a Somoskői vár, de a szándék már további várak esetében is megszületett a csatlakozásra.

Szlovákiából a somokői mellett a füleki vár történetével is megismerkedhetnek a lapszám segítségével.

Északi várak útján - 2010/2-es különszám

A kiadvány megrendelhető a kiadónál: kiado@szepmagyarorszag.hu
Tel: (1) 332-3261

magyar várakMagyar várak rajzos térképen

Megjelent a magyarországi várak első látvány térképe, ami elhelyezkedésük szerint, korabeli állapotuk rekonstrukciós elképzelése szerint jelenik meg a térkép grafikus oldalán. A térkép hátoldala fontos információkat tartalmaz a várról, és közel 50 magyar vár légifotóját is ábrázolja.

A panorámatérkép készítését a Civertan Grafikai Stúdió már régóta tervezte, hiszen 10 év alatt közel 300 ezer légifotót készítettünk a Kárpát-medencében, melyek nagy része műemlékeinket mutatja be madártávlatból. Légi felvételeinkből megjelentettünk váras kártyákat, könyveket, fotóalbumokat és képeslapokat. Repülés közben érlelődött meg a szándék, hogy a magyar várak légifotóiból és Ferenc Tamás nagyszerű rajzaiból látványtérképet szerkesszünk.

Várjuk nemcsak várbarátok, hanem viszonteladók jelentkezését is.

A kiadványt, a civertan@civertan.hu e-mail címen rendelhetik meg.

web: www.latvany-terkep.hu


várkártyaMagyar várak francia kártyán
Megjelent a Civertan Grafikai Stúdió új francia kártyája


Ferenc Tamás nagyszerű grafikáival megjelent a Civertan Grafikai Stúdió új francia kártyája, ami 2x55 lapos garnitúra játék, és a magyarországi várak rekonstrukciós rajzain kívül, hazánk várainak légifotói illusztrálják a francia kártya játékszabályai szerint a játékkártyát.

A kártya lapjai >> itt megtekinthetők.

Szerencsés lapjárást és jó játékot kívánunk.
A játékkártya megvásárolható a Civertan Stúdióban, Budapest VI. kerület Izabella u. 69.
Ár: 1.600 Ft + Áfa

Szép MagyarországSzép Magyarország magazin 2010. tematikus különszám

Pannónia útjain

Pannónia útjain címet viselő tematikus lapszámunk a római kor hazai emlékanyagának egy jóval szelesebb körű feldolgozására vállalkozik, mint a tavalyi évben kiadott "A római birodalom határai - A limes" címet viselő lapszámunk. Mindkét kiadvány annak a folyamatnak az előkészítését mutatja be, melynek végeredményeként a limes hazai emlékei is felkerülhetnek a világörökségi listára.

Ára: 495 forint


Szép MagyarországBarlangok csodálatos világa - Az Aggteleki Nemzeti Park kincsei a Szép Magyarország magazinban

A Szép Magyarország magazin idei második lapszáma az Aggteleki-karszt barlangjainak csodálatos világába kalauzolja el az olvasókat. Az Aggteleki-karszt barlangjai világviszonylatban is egyedülálló értéket és gazdagságot képviselnek, minként erről a világörökségi cím is tanúskodik.

A lapszámban részletes - térképekkel illusztrált - bemutatás olvasható a látogatható barlangokról és a közvetlen környezetük kultúrtörténeti értékeiről.

Az Aggteleki Nemzeti Parkot 25 éve alapították, a barlangrendszer 15 éve birtokosa a világörökségi címnek, és 2010-ben az Aggteleki- és a Szlovák-karszt ad otthont az Év vidéke rendezvénysorozatnak. Megannyi jeles alkalom. A Szép Magyarország magazin szerkesztősége ezzel a páratlan tartalmú tematikus lapszámmal tiszteleg a jeles évfordulók előtt.

e-mail: kiado@szepmagyarorszag.hu
web: www.szepmagyarorszag.hu

kártyaVendég voltam Budapesten - játékkártya

Az illusztrált játékkártya, budapesti vendéglőket, mulatókat mutat be a századforduló idejéből.

2x55 lapos römi kártya, magyar-német felirattal. A lapok kártyakartonra, lakkozva készültek.
Egy dobozba két, celofánba csomagolt játék kerül.

Ára: 1500 Ft+ÁFA

KolostorokKolostorok Magyarországon - játékkártya

Az ország 55 legszebb kolostoráról készült légifotóval illusztrált römi kártya.

A színes kártya fényes kártyakartonra, kártyalakkal lakkozva készült.
Egy dobozba két, celofánba csomagolt játék kerül.

Ára: 1500.- Ft+ÁFA

sörSörös jelenetek - játékkártya

Magyar-német felirattal ellátott, 32 lapos, illusztrált magyar-kártya.

A színes kártyalapokon humoros sörözős jelenetek, plakátok láthatók a századforduló idejéből. A kártyalapok kártyakartonra, lakkozva készültek. A játék celofánba csomagolt. Méret: 72x112 mm.
Ára: 1200 Ft+ÁFA

magyar viseletekMagyar viseletek - játékkártya

Magyar-német felirattal ellátott, 32 lapos, illusztrált magyar-kártya. A színes kártyalapok kártyakartonra, lakkozva készültek, középkori magyar viseleteket mutatnak be.

A játék celofánba csomagolt. Méret: 72x112 mm

Ára: 1200 Ft+ÁFA


Magyar várak Megjelent a régi-új Magyar várak könyv

A Magyar várak légifotókkal teletűzdelt fotóalbum újrakiadásáról döntött az Anno Kiadó (nagy örömömre). Megjelent a kötet A4-es méretben, ugyanazon tartalommal. Néhány vár, mely szerepel a fotóskönyvben: Füzér vára, Szerencs vára, Eger vára, Budai vár, és még sok jeles magyar erősség és erődítmény.

A Civertan Stúdió helyszínén kapható a kötet a megszokott 1600 Ft-os + Áfa áron. A reklám mondatja velem, hogy a váras könyv kiváló karácsonyi ajándék.


Heves megye várai Megjelent a következő vártopográfia kötet - Heves megye várai az őskortól a kuruc korig

Nováki Gyula-Baráz Csaba-Dénes József-Feld István-Sárközy Sebestyén:
Heves megye várai az őskortól a kuruc korig (Magyarország várainak topográfiája 2.)

A "Magyarország várainak topográfiája" sorozat második, a mai Heves megyét tárgyaló kötete - a korábbi Borsod-Abaúj-Zemplén megye erődítményeiről szóló munkához hasonlóan - egy olyan rendszerbe foglalt adattár (segédkönyv), amely a teljességre törekedve kívánja bemutatni a tárgyalt terület adott korszakban fennállt valamennyi várát és minden olyan egyéb erősségét, erődített helyét, amelyet a védelem, ill. a védekezés céljára mesterségesen hoztak létre.
Fő célja, hogy magáról az erősségről, azaz a terepen megjelenő történeti forrásról, annak topográfiai helyzetéről, méretéről, jellegéről, ismert építményeiről megbízható naprakész adatokkal szolgáljon. A szerzők ezért a várkutatás legújabb eredményei alapján alapvetően egy topográfiai adattár összeállítását tekintették feladatuknak. Heves megye esetében ugyanakkor a tárgyalásra kerülő emlékek sorát bővítve, számba vették a még egyértelműen nem értékelhető vagy épp a továbbiakban a kutatásból kizárandó objektumokat is.
A jelen munka tehát nemcsak szakkönyv kíván lenni, hanem bizonnyal hasznosan veheti kézbe a kötetet a régészet, a helytörténet, a hadtörténet, az építészet vagy akár hazánk története iránt érdeklődő és természetesen a hevesi táj szépségeit felfedezni kívánó természetjáró egyaránt.

Ára: 3600 Ft + ÁFA
Megvásárolható a Civertan Grafikai Stúdióban.

e-mail: civertan@civertan.hu


Szép Magyarország Megjelent a Szép Magyarország magazin legfrissebb, Királynék, hercegnők, szentek című tematikus lapszáma.

A napokban kerül az árusokhoz és az előfizetőkhöz az idei harmadik lapszámunk, melyben királynékról, hercegnőkről, szentéletű hölgyekről írunk. Lapunk tartalmával a Magyar Nemzeti Múzeumban november végéig látható nagyszerű kiállítás, a Királylányok messze földről - Katalónia és Magyarország a középkorban című kiállításhoz illeszkedik. Hölgyekről írunk, akik erősek voltak, példát mutattak, akiknek a nevét még ma is a legnagyobb tisztelettel veszik a szájukra az emberek, és olyanokról is, akiknek bizony nehezebb sors jutott a kijelölt férjük mellett, új hazájukban.

e-mail: kiado@szepmagyarorszag.hu
web: www.szepmagyarorszag.hu


Burgenlandi várak Megjelent a burgenlandi várakat bemutató kötet az Anno Kiadó gondozásában.

A szöveges rész Dr. Dénes József tollából ered, a képeket a Civertan Stúdió munkatársai, Jászai Balázs és László János készítette. Igyekeztünk minden egyes várhoz légifotót párosítani, hiszen a várak egy része évszázadok óta, sőt még ma is a magyar arisztokrata családok tulajdonában vannak, így az Őrvidék területét és várait nyugodtan tekinthetjük közös múltunknak. Tizennyolc vár kerül bemutatásra a Burgenland színes kötetben, mely megvásárolható a Civertan irodájában.
Ára: 1600 Ft + áfa
e-mail: civertan@civertan.hu
web: www.var-webaruhaz.hu


Eszaki Várak Útján a Szép Magyarország magazinbanÉszaki Várak Útján
24 Felsõ-magyarországi vár története a Szép Magyarország magazin legfrissebb lapszámában

Megjelent a Szép Magyarország magazin legfrissebb lapszáma, benne 24 Észak-magyarországi vár történetével. A látványos grafikákkal és térképekkel illusztrált lapszámban bemutatott várakat végigjárva nemcsak az észak-magyarországi régió kulturális és természeti értékeit fedezhetik fel a lap olvasói, de egyúttal a magyar történelem valamennyi jelentõs korszakát és eseményét is megismerhetik, hiszen a bemutatott várak között van olyan, amelyiket a honfoglaló magyarok emeltek, és vannak közöttük szép számmal királyi (királynõi) illetve nemzetségi vár is. Múltjukat számos ostrom, gyõztes csata és megsemmisítõ vereség, hõstett és cselszövés színesíti. Végvárként szenvedték a tatárokat és törököket, hogy aztán csata nélkül, a Habsburg pusztítás töredékes mementójaként emlékeztessék mindazokat, akik arra járnak: valaha itt pompás erõsségek hirdették egy-egy család vagy éppen uralkodó hatalmát és gazdagságát.

Sorsuk napjainkban is hasonló, hiszen a legtöbb helyszínen jelenleg is folyamatban van a vár régészeti feltárása illetve helyreállítása, és aki kedvet érez hozzá, az egyes várak megmentésében és helyreállításában maga is részt vehet (A lapszámban ehhez is található információ).

A Felsõ-magyarországi Várak Egyesületéhez tartozó erõsségeket bemutató kiadvány összeállításához a feltárásokat végzõ szakemberek nyújtottak segítséget, így a lapszámban az egyes várakkal kapcsolatos legfrissebb kutatási eredmények is megtalálhatóak.

A várak bemutatását részletes programajánló és információs rész egészíti ki, melyben minden szükséges adat megtalálható, ami a várak felkereséséhez szükséges lehet. A kiadvány megvásárolható a Lapker és a Hírker árushelyein országszerte és az Észak-magyarországi régió kiemelt jelentõségû turisztikai pontjain. http://www.szepmagyarorszag.hu/


A római birodalom határai - A limesMegjelent a Szép Magyarország magazin
legfrissebb, a Római Birodalom határait,
a limest bemutató tematikus lapszáma.
A limes elnevezés a Római Birodalom több ezer kilométeres, hegyeken és völgyeken átívelõ, folyók vonalát követõ határvonalát jelenti. A Britanniától Mezopotámiáig, a Földközi-tenger partvidékét teljes egészében meghódító birodalom a legnagyobb kiterjedése idejében közel
6.000.000 km szárazföldi területet tartott az ellenõrzése alatt.
e-mail: kiado@szepmagyarorszag.hu
web: www.szepmagyarorszag.hu


Falusi Templomok - fotóalbumFalusi Templomok - fotóalbum
Megjelent a Falusi Templomok címû fotóalbum, melyet Csorba Csaba gondos leírásai mellett sok-sok légi-és földi fotó illusztrál. A Civertan Stúdió légifotói között már eddig is megjelent minden hazai nevezetes templom felvétele, melyekbõl közösen a szerzõvel válogattunk a kötetbe egy csokorravalót. Árpás, Boldva és Soltszentimre temploma is helyet kapott a kötetben. 25 ismert, illetve kevésbé ismert középkori eredetû falusi templom világába kalauzolja a kötet a tisztelt olvasókat.
Ára: 1500 Ft + Áfa + postaköltség


Borsod-Abaúj-Zemplén Megye VáraiBorsod-Abaúj-Zemplén Megye Várai légifotókkal
Az õskortól a kuruc korig a megye várkutatásának legújabb eredményei alapján összeállított topográfiai teljességre törekvõ adattár. A kötet szerzõi százhúsz, a terepen azonosított erõsség adatait sorolják fel. Nováki Gyula, Sárközy Sebestyén, és Feld István szerzõk, valamint a kiadó Castrum Bene Egyesület, és a Hermann Ottó Múzeum ajánlja olvasásra ezt a kiadványt. A kötetben többek között a Civertan Bt légifotói is megjelennek.
Ára: 3600 Ft + Áfa + postaköltség


Magyar Várak - Észak-DunántúlMagyar Várak - Észak-Dunántúl
A kötet légi és földi felvételei Magyarország várépítészetének legszebb alkotásait mutatják be. Várépítészetünk leglátványosabb, leghangulatosabb emlékeit tekintheti meg közérthetõ magyarázattal, kiváló fotókkal illusztrálva.
Ára: 1.500 Ft + ÁFA + (postaköltség)


Kastélyok MagyarországonKastélyok Magyarországon
A kötet légi és földi felvételei Magyarország kastélyépítészetének legszebb alkotásait mutatják be, A4-es méretben, 96 színes oldalon.
Ára: 1.500 Ft + ÁFA + (postaköltség)


Képeslapok:
Várak rekonstrukciós elképzeléseit bemutató rajzok és légifotók képeslapokon. Az alábbi képeslapok izelítõül szolgálnak. A teljes kínálat megtekinthetõ és megrendelhetõ a
http://www.var-webaruhaz.hu/ oldalon.

Call Send SMS Add to Skype You'll need Skype CreditFree via Skype

Add a Facebook-hoz
Legfrissebb bejegyzések:
2020-03-25
Elindultak a Mindszenty József Múzeum és Zarándokközpont kivitelezési munkálatai
 | részletek
2015. április 14-én Orbán Viktor miniszterelnök és Balaicz Zoltán Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere aláírták a Modern Városok Program együttműködési megállapodást (ld. 1038/2016....
2019-09-16
Várak.hu mobilalkalmazás
 | részletek
Kedves Barátaink! A már elérhetővé vált a Várak.hu mobilalkalmazás nyilvános teszt változata a Google Play áruházában, mely a következő linken azonnal elérhető: play.google.com...
2019-06-12
A Balatontól csak egy ugrás a bakonybéli monostor
 | részletek
Miközben élvezi a vízpart nyújtotta nagyszerű szolgáltatásokat, biztos, hogy legalább egyszer kirándulni is fog, felfedezni a Balaton-felvidék, a Bakony épített és természeti kincseit. Vegye célba...
»» minden bejegyzés

Nemzeti és Történelmi Emlékhelyek látványtérképen