Várprogramok, Várjátékok

Palánkvárfoglaló, avagy Vártámadás török magyar csapatokkal

A vár első név szerint ismert tulajdonosa Gyulafi Demeter. Amikor az 1550-es évek folyamán Gyulaffy László átvette atyjától, Csobánc várát és a vártartomány kormányzását, az erősség már közel állt történetének legteljesebb kiépítettségéhez. Gyulaffy László a Csobánci várban jelentős építkezéseket és erődítéseket folytatott, mivel a balatoni végeken az 1540-es évektől kibontakozó török-magyar végvári harcok idején Csobánc hadászati szempontból már elavult várnak számított. A várvívásoknál már a kor színvonalán korszerű tüzérséget alkalmazó törökkel szemben nem nyújtottak kellő védelmet az átlagosan nyolc-tíz méteres falak.

palánkvár

Mindezen történelmi ismeretek birtokában rendezzük meg palánkvárunknál Csobánc Várának harci jeleneteit, bajvívásokat a törökkel, történelmi életképekkel ismertetjük meg vendégeinket.

„Törékeny törökverő asszonyok” komikus csobánci történet

A XVI. században játszódó komikus, vidám jelenet bemutatja a csobánci végvári vitézek életét, napjait, portyázásait, a törökkel való mindennapi harcait, csatáit, Gyulaffy László csobánci várkapitány bajvívásait.

Csobánc

A műsorban fordulatos, látványos jelenetekkel tapasztalhatják meg vendégeink a kor hangulatát, férfias helytállását, a falubeli hölgyek elcsábítását.
Hastánc és néptánccsoportunk bemutatja a török tábor és a magyar falu mindennapjait, mulatozását, szórakozását.

hastánc

Programunkkal visszaléphetnek a XVI. század fergeteges és felejthetetlen hangulatába, ahol a műsor által részesei lehetnek egy fordulatokban gazdag, vidám, humoros végvári történetnek.

Törökkori-emlékek.lap.hu | Hadtörténelem.lap.hu | www.varturak.hu


Add a Facebook-hoz
Legfrissebb bejegyzések:
2020-03-25
Elindultak a Mindszenty József Múzeum és Zarándokközpont kivitelezési munkálatai
 | részletek
2015. április 14-én Orbán Viktor miniszterelnök és Balaicz Zoltán Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere aláírták a Modern Városok Program együttműködési megállapodást (ld. 1038/2016....
2019-09-16
Várak.hu mobilalkalmazás
 | részletek
Kedves Barátaink! A már elérhetővé vált a Várak.hu mobilalkalmazás nyilvános teszt változata a Google Play áruházában, mely a következő linken azonnal elérhető: play.google.com...
2019-06-12
A Balatontól csak egy ugrás a bakonybéli monostor
 | részletek
Miközben élvezi a vízpart nyújtotta nagyszerű szolgáltatásokat, biztos, hogy legalább egyszer kirándulni is fog, felfedezni a Balaton-felvidék, a Bakony épített és természeti kincseit. Vegye célba...
»» minden bejegyzés

Nemzeti és Történelmi Emlékhelyek látványtérképen